Akik körülvesznek
By Zorka | október 21, 2009
Tegnap jó szokásomhoz híven, megint cselekedtem valami hasznosat. Ami azt illeti a dolog nem volt teljességgel hasznos, de szerencsére meg bocsátató. Muszáj keresnem egy csinos hasonlatot, mert ugye képtelen vagyok élni nélkülük. Ez teljesen világos lehet azok számára, akik képesek huzamosabb ideig meg maradni a környezetemben. Íme:
A középpontban szokás szerint én vagyok. Ki más? Hiszen mi legyen az ember, ha nem egocentrikus?
Úgy képzelem, hogy egy jókora sakktábla közepén álldogálok, szépen ível karcsú bábúk, vesznek körül. Minden figura mozgásban van, csak én vagyok leragadva, pontosan a közepére. A körülöttem lévő bábúk folyton cserélődnek, de szerencsétlen módon én egy csecsemő vagyok, esetlen és durva mozdulatokkal, valamint olthatatlan vággyal a bábúk megérintése és felborítása iránt.
Ki tudja talán eljön a nap, amikor nem akarom már összetapogatni és felborogatni a többi játékost és akkor majd engem is elmozdít egy kéz, és én is finoman ível és szépen lakkozott fabábú lehetek, ahogyan ők. Hasznos darabja egy értékes készletnek.
Az egyetlen szerencsém, hogy a csecsemőket mindenki szereti, akinek van elég türelme, hogy felül emelkedjen azon a tényen, hogy mást sem csinálnak egész nap csak sírnak esznek és ürítenek.
Egy barátom többek között ezt mondta, miután előadtam az aktuális kínomat. Szerencsés vagyok, hogy vannak páran, akik foglalkoznak az óriás bébivel.
[0:31:42]: jol van draga
[0:31:48]: orulok hogy zajlik az eleted
[0:31:59]: es ha nem akkor valahonnan szerzel egy kanalat es jol felkavarod
[0:32:04]: nem szereted te az allo vizet
Topics: elképzelések, hangulat, helyzet jelentés, érzés | 1 Comment »
Egy 23 éves nő?
By Zorka | október 1, 2009
„Hallod-e, te bolond
Ahogy az ereimben lüktet a vér.
Rezeg az emberben minden atom,
És csak az téved el, aki él!
De ha csak dünnyödsz, mardosod magad,
És nyaldosod a sebeidet.
Ami ma még az ajtón bejön,
Holnap a kulcslyukon kimegy.”
(Quimby : Ajjajjaj - dalszöveg)
Ha már ide születtem, akkor élni akarok a lehetőségekkel, amiket az élet kínál számomra. A szárnypróbálgatás közben azonban számtalan hibát követek el. Meg kell tanulnom úgy élni, hogy avval a legkevesebb fájdalmat okozzam azoknak, akiket szeretek és még is elérjem a célomat. Igyekeznem kell meg hallani és megérteni mások világát. El kell fogadnom a dolgokat olyannak, amilyenek és nem szabad rá ragasztanom másokra az általam elképzelt alakokat.
Még mindig hálás vagyok a szüleimnek, hogy élhetek és felfoghatom a világból az a keveset, amire képes vagyok.
Nagy és elrugaszkodott szavak ezek egy kis embertől. Mostanában kellett rá jönnöm, hogy mennyire korlátolt is vagyok valójában. Úgy érzem borzasztóan nehézzé vált felfognom olyan dolgokat, amikről korábban azt hittem, hogy régóta ismerek. Kétségbe ejtő a tudat, hogy szinte semmit nem értek, ami ezen a világon történik. Az a félelmem, hogy minden mögött van valami más valami sokkal nagyobb és több, amit én nem láthatok. De nem tudok ez ellen sok mindent tenni egyelőre, mert nem látok el odáig.
Miért próbálok meg olyan dolgokról beszélni, amiket nem értek? Az a vicc, hogy néha még a kérdés feltevéséig sem jutok el. Ez egy szerencsés nap, mert ma ismét kérdeztem valamit.
Mintha valamiféle kábulatban élnék, amiből néha napján felébredek és olyankor halvány gondolatfoszlányok tűnnek elő a semmiből. De aztán minden igyekezetem ellenére, újra elveszítem a kapcsolatot a józan eszemmel. Hogyan lehet így élni?
Topics: helyzet jelentés, idézetek, érzés, ünnepek | No Comments »
“Odaviszem lejáratom ejeha.”
By Zorka | augusztus 26, 2009
„Csak azt nem értem én, sok néni miért sikít.” Miért teszem én is ugyan ezt? Amikor meglátok valamit, birtoklási vágy tör rám, és addig nem nyugszom, amíg magaménak nem tudhatom. Törvényszerű ez? Az évek meg a rutin azt mutatják, hogy bizony ez így igaz. Még ha kissé szégyenkezve ismeri is be az ember. Kell- e tenni valamit ellene? Jó dolog ez? Egyértelműen elítélendő?
Hát ma elítéltetett, általam. Dolgokat birtokolni vagy arra vágyni önző dolog. Az ősembert is arra tanította az evolúció, hogy ossza meg a társaival amilye, van, mert úgy tovább élhet. De az ember önző. Én is az vagyok és nehezen tűröm a korlátokat.
Különben is butaság ennyire leegyszerűsíteni a dolgokat. Hát ha nem a birtoklás, akkor mi a helyes? Hogyan kell együtt élni másokkal? Ez lenne a súrlódás mentesség lényege? A problémák azért vannak, mert mindenki vágyik valamire? Valóban, ezt tanultuk is. Szóval az okos és mindenre elszánt Tanerő így tanította. De mint azt a korábbi századok mutatják, amit az iskolában tanítanak az elég sokszor nem helytálló. De könyörgöm most 2009 van. Miért akarok én folyamatosan előrébb gondolkodni? Mintha az eddig felhalmozott tömérdek tudás nem lenne épp elég. Különben meg a legkisebb szeletét ismerem csak ennek a nagy egésznek. De akkor meg, hogyan igazodhatnék el az emberi kapcsolatok útvesztőjében? Hoppá csak kibújt a szög a zsákból. A birtoklás és a kapcsolatok fájdalmas párosítás.
De mi van ha nem is akarom birtokolni? Talán csak azt akarom, hogy közösek legyenek az érdekeink? Miért fáj annyira, hogy másképpen látjuk a világot? Ennek nem kellene így lennie! Dolgoznom kell ezen.
Látszik, hogy viszketnek az ujjaim valami kíméletlenül valóságos elfoglaltság után? Igaz nem volt túl sok dolgom, mostanában ezért volt időm az elmélkedésre, olyan dolgokon, amik a becsületes dolgozó polgár agyában fel sem merülnek, hiszen van épp elég gondja amúgy is.
De jó dolog az, hogy az ember munkába merül, és nem próbálja megtalálni a nyomasztó bajok forrását?
Helyesbítek, feladat van, mert házimunka mindig akad, csak, hogy a jól nevelt és kötelességtudó leánygyermek nem hajlamos önmagától azonnal mindent meg csinálni, mert olyan lusta, mint egy zsák krumpli. Ennek okán elegendő idő és energia szabadul fel ahhoz, hogy elkezdhessen olyasmiken gondolkodni, mint az élet értelme, vagy hogy mire való az egész világ egyáltalában?
Te jó ég! Összeáll még ma ez a sok számomra nehezen megfogható dolog egy értelmes mondandóvá?
Nem azért írunk, mert élvezzük, ahogyan a szavak kifolynak a ujjaink közül, hanem azért mert mondani akarunk valamit, vagy egyszerűen csak meg magyarázni, például magunknak. Tehát semmi rizsa vagy mellé beszélés ma csak a vasszigor marad. Ha már eldöntöttük, hogy félre tesszük az érzelmeket és hasznosan fogunk cselekedni, akkor ne pazaroljuk üres szavakra a drága időt és teret.
Észrevette valaki, hogy az elmúlt harminc nyolc sorban kizárólag ezt tettem? No igen, senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz. De valahol fel kell venni a történet fonalát, ha már ilyen hosszú időt kihagytam a meseírásban.
Célok? Köszönöm még meg vannak? Habár egyre homályosabban és bizonytalanabbul látom a jövőmet. Vajon a félelem az egyetlen valóságos erő, ami képes mozgásra bírni jól fejlett hátsó fertályomat? Hát igen ez is egy nézőpont. Az biztos, hogy képes vagyok felszívni magam, ha arról van szó, de lehet, hogy olyankor nevetségesnek látszom.
Azt hiszem jó volna, ha élénken fejlett fantáziámat képes lennék a mindennapi életben is kamatoztatni és az erre fordított energiát olyan formában átalakítani, ami meghozza a kívánt eredményeket.
Hasznos lenne az is ha képes lennék leülni magammal egy teára és tiszta fejjel megvitatni a dolgok állását és irányát. No igen a skizofrénia egy szörnyű betegség.
Fontos lenne értékelni az eddig történteket, és ennek fényében meg tenni a megfelelő lépéseket. De képes vagyok én erre?
Hiszen már leültem, és éppen csikorogtatom a súlyos fogaskerekeket. De ma még nem látom azt, amit szeretnék, talán majd máskor. A ’to do list’ tetején egy jókora falat díszeleg, név szerint az önfegyelem gyakorlása. Ki kell fejlesztenem magamban a jelenre koncentrálás képességét és odébb tolni a sok hülye álombéli eseményt.
Izgalmas orvosi esetté cseperedtem így röpke huszonkét év alatt, ugye? De igyekszem orvosolni a bajaimat és eddig még közveszélyesnek, sem neveztek, reméljük túlélem a kalandokat. Mostanság ezzel foglalkozom elsősorban. (Kalandkereséssel)
Bizakodó vagyok. Véget ért a nyár, jelentem készen állok az újabb ütközetre. Jöhet a száz halál a vizsgákon, no igen a pénzkereső felnőtt része még nem tudom, hogyan megy majd, de reméljük nem ér majd túlzottan nagy arculcsapás.
Topics: elképzelések, hangulat, helyzet jelentés, idézetek, itthon, kegyetlen, érzés | 2 Comments »
Venus : Élem az életem
By Zorka | augusztus 12, 2009
Ha kérnéd, sem változnék meg érted
Ha kérnéd, sem játszanék meg valami mást
Várhatsz, míg megőrjít a mérged, igen
Ne gondold, hogy épp veled leszek más
Apám mondta: ?szállj le a földre lányom?
De a felhők közül oly jó a kilátás
Mért kell két lábbal nyomni a féket
Úgy lesz ha mondom, ne is vitázz
Élem az életem
Ha így is kellek, mondj “igen”-t
És fogadj el, fogadj el
Várom a végzetem
S ha nem te lennél, akit vártam
Eressz el, eressz el
Na mit bámulsz, csak egy vagyok a sok százból
Tennem kellett egy s mást, hogy meg is láss
De félnék, ha ennél közelebb jönnél
Könnyen lesz a cicából oroszlán
Élem az életem…
Ha kérnéd, sem változnék meg érted
Ha kérnéd, sem mondanék most valami mást
Ha várnád, hogy tegyek bármit érted
Felejtsd el, hogy épp veled leszek más.
Egy barátom igénytelenségnek tartja a dalszöveg bemásolgatást. Igaza van! Ez egy lusta megoldás. Időnként logikus embernek tartom magam és ezekben a pillanatokban túl lusta vagyok, olyasmit megfogalmazni, amit mások már egészen kiválóan elkövettek előttem. Persze senki sem mondta, hogy egy dal tökéletesen le tudja fedni az ember hangulatát, mindig van benne valami más, hiszen valaki más írta valaki másról másoknak. De mi van ha egy kicsit nekem is. Talán egy kicsit mindenkinek, akibe néha viszketős érzések szorulnak.
Topics: dalszövegek, hangulat, helyzet jelentés | No Comments »
A délutánok egyike
By Zorka | május 17, 2009
Nem is értem miért képzeltem, hogy még mindig napközben járunk de aztán az órára tévedt a szemem és rá kellett jönnöm, hogy már igen csak bele kanyarodtunk a kora estébe.
19:29 A levegő kellemes az ég kissé sápadt de, azért kék és minden teljesen nyugodt. Jó volna kimenni és sétálgatni, jó lett volna már napközben előbújni az odúmból. Még csak azt sem mondhatom, hogy meg volt kötve a kezem, hiszem még maradt némi időm arra, hogy bekebelezzem azt a csekélyke művészettörténetet anyagot, ami szigorlatra kell. No de hagyjuk ezt most. Igazán remek esténk van lassan lemegy a nap és a hold is erősödik. Ami még hiányzik az a kedves emberek társasága, akikkel egy jó sör mellett kedélyesen el lehet diskurálni a nagy semmiről vagy épp a valamiről. Lényeg, hogy együtt legyen a banda!
Vagy hát nem tudom. Milyen régen volt már, hogy nekiültem valami magánjellegű fogalmazványnak. Valamiért képtelen vagyok elengedni magamat, így megpróbálok fogyaszthatatlanul fogalmazni. 
No keressük meg az értelmet vagy a mondanivalót ebben a nehézkes hangulat leírásban! Már ha akad.
Jelentős vagy jelentéktelen de megint elérkezett valaminek a vége. Kérdés, hogy minek? Az igazság az, hogy szomorúnak kellene lennem de valamiért még nem sajnálom az elmúlását. Ebben talán az is közrejátszik, hogy ez a fajta átalakulás nem fog annyira megmozgatni. Ami azt illeti úgy tervezem, hogy Szombathelyen maradok még egy darabig aztán majd meglátjuk mit hoz az ismeretlen. De ha velem nem is fordul akkorát a világ még is csak elmennek azok az emberek akikkel nap mint nap találkoztam és érintkeztem. Ami azért félelmetes lehet, ha az ember beleül egyfajta kényelmes helyzetbe, ahol támaszkodhat valakire(kikre). Talán ez a dolog legkevésbé felemelő része. Másfelől viszont a párom nem megy sehová, ő bizony nagyon is ide tartozik és nehéz lesz kirobbantani, ha csak én nem ragadok itt. Amit azért annyira nem preferálok.
Tehát én maradok de mások távoznak és ez bizony szomorú dolog. No persze nem mindeni megy azonnal de, akkor is lazulnak a szálak és szétrepül a társaság. Egyre ritkábban találkozunk és erről senki nem tehet igazán. Aztán már nem is hívjuk egymást és az ember megint új és még újabb arcokat ismer meg és fogad a szívébe, hogy aztán a következő saroknál elbúcsúzzon tőlük és ez így megy tovább a végtelenségig. De meddig? Mi lesz folytatás?
Ahhoz a ponthoz érkeztünk, ahol a barátságok próbára tétetnek. Milyen izgalmas. Meg kell mondjam többségében rossz tapasztalataim vannak ezen a téren. Majd meglátjuk mi lesz belőlünk, ha azzá leszünk.
Jenny Lewis: Barking at the Moon
I have got so much to give
I swear I do
I may not have nine lives
But this one feels brand new
Yes, I’ve lived a good one
I have tried to be true
There are some things I never realized
Until I met you
How the wind feels on my cheeks
When I’m barking at the moon
There is no home like the one you’ve got
Because that home belongs to you
Woof, woof
Here I come
Woof, woof
Back to you
Well, I was in trouble bad
I was so confused
I may not see in color, babe
But I sure can feel blue
I have been a lot of things
They may not all be true
My experience was so mysterious
Until I met you
Now the sun will rise in the east
But I’m barking at the moon
There is no home like the one you’ve got
Because that home belongs to you
Topics: hangulat, helyzet jelentés, idézetek, érzés | No Comments »
« Previous Entries